Contesa

Étterem és Panzió

Már 25 éve Önökkel Rólunk Az épületet 1995-ben vásároltuk meg és nagy elánnal, elkötelezettséggel és álmokkal kezdtünk el vállalkozni. A vendéglátóipari egység és élelmiszerbolt üzemeltetésével kezdtünk, amit idővel folyamatosan bővítettünk. Ugyan nagy harcot vívunk az üzletközpontokkal, de még ma is működünk. Keményen dolgoztunk, mi és a családtagjaink is, saját magunk és önként építettünk, átalakítottunk, szépítettünk. A nagy-nagy álmunk 2007-ben valósult meg, amikor megnyitottuk a Contesa éttermet és 2014-ben pedig a panziót. Az elején kevés tapasztalattal, de annál jobban igyekeztünk mindent helyesen csinálni. Egész életünkben tanulunk és tökéletesedünk. Különböző beosztásokban szinte az egész családunk itt dolgozik, a hosszú évek alatt a munkatársaink a szívünkhöz nőttek és már a „családunk” tagjai. A Krasznahorkát ért szomorú esemény ellenére hiszünk és tovább harcolunk, hogy továbbra is mindenki számára elérhetőek legyünk: a település lakóinak, a turistáknak, a vendégeknek és a vásárlóknak!

Hétfő - Vasárnap11.00 - 22.00 0950 515 939

0 Év veled
0 Féle étel
0 Szoba
0 Elégedett ügyfél

A Krasznahorkát ért szomorú esemény ellenére hiszünk és tovább harcolunk, hogy továbbra is mindenki számára elérhetőek legyünk: a település lakóinak, a turistáknak, a vendégeknek és a vásárlóknak!

Szolgáltatások

Vendéglátás és rendezvények

Születésnapi ünnepségek

Éttermünk mindent biztosít a dekorációtól a nagyszerű ételekig.

Esküvők és egyéb rendezvények

Ne a legszebb napodon tedd.

Catering

Különféle rendezvények vagy ünnepségek vendéglátását biztosítjuk.